1. A befásultságom

A szívem majd kiszakadt a helyéről, mikor meghallottam, hogy Castiel és Nataniel már megint egymásnak estek. Teljes erőmből siettem be az épületbe mikor megláttam a nagy tömeget. Nehezen áttuszkoltam magam az embereken, majd megálltam őket. Nataniel már a földön volt és Castiel be akart húzni neki.

- Elég legyen! - kiáltottam el magam.

Mindenki rám nézett. Csendes alak vagyok és csak akkor ordítok ha rendet és csendet akarok. Castiel is lassan rám szegezte szürke szemeit, majd elmosolyodott.

- Ha nem lenne ez a törpe az Őrangyalod, akkor már kivertem volna belőled mindent - mondta, majd felkelt és elém állt és mellkason bökött - Mázlista, igaz?

Azonnal elpirultam. Ez a gyerek egy katasztrófa esküszöm. Nem mozdultam meg egy darabig csak a fiú szemeit fürkésztem zavarodottan és vártam. Zavarban voltam, hisz nem nagyon értek hozzám hím egyedek eddig.

- Arra kérlek, hogy távozz - mondtam, majd hátrébb léptem.

Castiel mosolyogva hagyta el az iskolát és ezzel együtt a tömeg is eloszlott. Nataniel a nadrágját porolta mire odamentem. Nem sokat néztem a testét. Egyszer voltam strandon az eddigi életemben és akkor is orrvérzésem lett egy fiú miatt. Ahogy a fiú kiegyenesedett muszáj volt megnéznem magamnak. Ő egy isten!

Hirtelen elfordultam és az orromhoz nyúltam. Mért ilyenkor?

- Szeretném megk... - kezdett bele, de én azonnal közbe vágtam.

- Ugyan semmiség! Nekem mennem kell. Szia!

Kitéptem magam előtt az ajtót és futottam a kertész klubig. Ott levágódtam az egyik fa tövébe és azonnal a táskámba matattam zsepi után. Ahogy meglett, betömtem az orrom és vártam a megváltást.

Olyan helyes fiú. Szinte már túl tökéletes hozzám. Annyira tetszett, de ő csak egy másik mintadiákot lát bennem. Egy olyan lányt, aki képes megmenteni Castieltől, vagy segít neki bármiben. Odaadnám neki a szívemet is, de vissza csak papírokat kapnék.

- Megmondtam, hogy ne nézz a fiúkra - jelent meg előttem Rosa.

Ő ovi óta a legjobb barátnőm. Még ide is képes volt követni, pedig ég és föld különbség van a jegyeink közt. Ő is ott volt a strandon mikor fél napig csak vérzett az orrom. Olyan magabiztos lány és annyira irigylem. A felettünk járó fura csávó testvérével van együtt. Totálisan összepasszolnak.

- Véletlen volt... Olyan ciki...

- Ugyan. Nem te vagy az egyedüli személy aki így reagál egy testre. Inkább szedd össze magad és menjünk órára.

Nem szeretek elkésni. Azonnal felkeltem és elindultam. Rosa belém karolt és végig vonszolt az iskolán. A mosdóba még bementem arcot mosni és megigazítani a hajam. Sok mindent nem tudtam rajta. Hosszú és sok volt, így csak befonva hordtam. A szemüvegem volt az egyedüli ami követte a divatot. Nekem olyan kis különcös öltözködésem volt. Folyton szoknyát hordtam és fehér inget. Hogy mért? Nekem ez volt a sulis ruhám. Senkinek sem akartam megmutatni, hogy mégis milyen az én stílusom. Kissé féltem a véleményektől. Sminkelni se sminkeltem, csak ha anyámék vittek magukkal egy vacsorára, vagy bálra. Nem is vagyok jó az ilyenekben. Kentin jobban meghúzza a tusvonalam, mint én...

A teremben leültem a seggemre és előkészültem tőrire. A kedvenc tantárgyam volt. Szerettem volna minél többet megtudni a múltról és az emberekről. Rosa leült mellém, majd előkészítette a telefonját és egy füzetet. Sose tanult...

- Szünetbe megint Natanielen lógsz? - kérdezte Rosa.

- Hát...

- Akkor nem! Nem kell neked mindig oda menned! Fel jössz majd velem a harmadikosokhoz!

- Mért?

- Nem akarok egyedül menni. Csak Lysandernek kell odaadnom valamit. Kibírod! Csak egyedül kissé félelmetes oda menni, hisz mindenki nagy és a végzősök is útban vannak.

- Tavaly azoknak írtam a házijukat - dőltem le a padra lassan - Rosa, nem hiszem, hogy találkozni akarok azokkal...

- Nem vagy gólya. Kiállsz magadért úgy mint Natanielért!

Nem lehet nemet mondani Rosa kéréseire. Szőrnyű alak. Még a szünetben megnéztem a telefonom. Üzennetek. Anya.

" Hétvégére ne tervezzetek semmit, mert vacsorára megyünk apu főnökéhez! "

Most ez komoly? Úgy ismer, mint aki kiteszi a lábát a házból?

 A töri elröppent, engem meg rángattak az emeletig. Rosa hibátlan mosolyával vonszolt végig a nagyok közt és nem hagyta, hogy megszólaljak. Hallottam ahogy a nagyok utánam kiáltanak. Ne figyelj rájuk... Rosa hirtelen megállt. Ott álltam a terem előtt és csak annyit hallottam, hogy Rosa Lysander nevét kiáltja.

 - Luna! - szólt hozzám valaki. A hang felé pillantottam. Öt végzős fiú állt körbe és vigyorogva taszítottak a falhoz.

 - Meg kellene írnod holnapra pár oldal beadandót - mondta az egyik.

 - Remélem reggelre meg lesz - mondta a másik.

 - Én nem... - motyogtam, majd valaki az egyik fiút a földre rántotta.

 - Meg ne lássalak még egyszer itt titeket - mondta Castiel, majd ahogy eltűntek odalépett hozzám és megfogta a vállam - Jól vagy?

 - Igen. Köszönöm.

 - Csak nem Natanielt keresed? - vigyorgott.

 - Nem... Rosat kísértem fel.

 Castiel otthagyott, Rosa pedig kijött a teremből. Becsengettek. Lassan besétáltam a termembe és vártam a nap végét. Ahogy vége lett az utolsó órának, összeszedtem a cuccaim és a szekrényemhez sétáltam. Beraktam a könyveim és lassan besétáltam a Dökös terembe. Megálltam az asztalnál és megnéztem, hogy hagyott e üzenetet, de nem. Ahogy kisétáltam az ajtón szembe jött a fiú. Hirtelen eszembe jutott a délelőtti reakcióm és újra eleredt az orrom vére.

 - Szia - köszönt Nataniel, majd közelebb jött - Te vérzel? Gyere...

 Bekísért a Dökös terembe és adott zsepit. Hátradöntötte a fejem és segített. Elpirulva néztem a gyönyörű szemeit és a helyes arcvonásait.

 - Mostanság elkezdtél furcsán viselkedni. - jegyezte meg halkan - Minden rendben?

 - Persze - vigyorogtam.

 - Nem úgy tűnik. Aggódom.

 - Sajnálom.

 Ahogy elmúlt a vérzés elindultam haza. Kint laktam a kertvárosban, így buszoznom kellett. Nagyon nem szerettem. Félős alak vagyok, ezért mindig attól tartottam, hogy karambolozni fogunk. Most is leültem a szokásos helyemre és utaztam egy negyedórát. Majdnem a ház előtt szálltam le. Lassan benyitottam a házba és hangosan köszöntem. Levettem a cipőm, letettem a cuccaim és besétáltam a hatalmas nappaliba. Sehol senki. Nem foglalkoztam vele. Lesiettem a szobámba és bezárkóztam. Hatalmas rózsaszín szobám volt tele plüssel és egyéb cuki dologgal. Lehuppantam a hatalmas ágyamba és bekapcsoltam a laptopom. Ilyenkor kezdődik az unalmas hétköznapom. Pedig már csütörtök. Míg a laptop élni kezdett, addig én felvettem a melegítőnadrágom és egy pólót. Kinyitottam az ablakaim és egy ideig figyelte. a szemközti házat. Említettem már, hogy Castiel szembe lakik? Gyakran látom, hogy az erkélyen cigizik vagy az udvaron játszik a kutyájával. Nekem csak cicáim voltak. A családunk nagyon szereti az állatokat, de leginkább a macskákat. Nekem is volt öt kiscicám. Mind testvérek. Az ágyra telepedtek mellém és közösen merültünk bele a filmekbe.

 Tényleg nem volt életem. A délutánjaim filmekkel töltöttem, este tanultam, másnap suli és ugyan ez. A hétvégén meg... ohh, arról inkább nem is beszélek. Ahogy a nap lenyugodott én neki is álltam a szokásos tanulásomnak. Vagy este tízig tanultam a dolgozatokra. Rettentően leépített ez a sok tanulás.

 Késő este mentem ki vacsorázni zuhanyzás után. Kentin még a nappaliba ült és a tévét nézte teljesen egyedül.

 - Csináltam palacsintát - mondta büszkén - Nekem is hozhatnál párat!

 Nem mondtam rá semmit, csak fogtam a tányérokat és bevittem. Leültem mellé és a tévére pillantottam. Pont azt a filmet nézte amit én néztem délután.

 - A főszereplő a végén meghal - nyögtem be neki.

 - Te vagy az életem megrontója - sóhajtott fel. - Valami infó még?

 - A sötétség nyer és a második részt csak jövőre adják ki.

 - Utállak...

 - Anyuék mikor jönnek haza? - dőltem a fiú vállára.

 - Csak szombat reggel és este meg megyünk vacsorára. Remélem felkészültél.

 - Nem nagyon akarok...

 - Nekem is más programom volt nyugi.

 - Nekem nem lett volna semmi. Mint mindig.

 - Pedig egyszer el kellene menned valahova bulizni. Teljesen befásultál. Castiel mesélte, hogy ma a végzősök nagyon betámadtak.

 - Megijedtem tőlük. Tavaly megfenyegettek, hogyha nem csinálom meg a házijukat megvernek téged is, meg engem is. Amíg el nem vállaltam, ott tettek keresztbe ahol lehetett.

 - Csak a gyenge emberek bántanának egy ilyen törékeny lányt, mint te. Nem hagytam volna, hogy bántsanak.

 Számomra Kentin a legfontosabb ember. Nem tudtam tőle elszakadni soha. Rendes testvérként viselkedett és tiszteltük egymást. Annyira szerettem. Mindig tudta mit érzek, vagy mi jár a fejembe. Sajnos.

 - Bevallottad Natanielnek az érzéseid? - kérdezte nevetve.

 - Nem szeretnék erről beszélni...

----'

 Másnap reggel egy csodálatos ember jelent meg a termünkben. A szívem kiugrott a helyéről annyira ideges lettem.

 - Mizus gyerekek? - lépett be az ajtón Deborah.

 Gyűlöltem a lányt és ő is engem. Mondjuk őt többen. Castiel tökéletes exbarátnője. Mi kell még? Leült az előttem lévő padba, majd hátra fordult.

 - Semmit se változtál egy év alatt Liba, akarom mondani Luna.

 - Dehogynem - mosolyogtam a képébe, majd kimentem a teremből a cuccaimmal együtt. Besétáltam a dökös terembe és leültem a helyemre. Nataniel utánam nem sokkal lépett be az ajtón.

 - Jaj de jó, hogy itt vagy - mondta - Kaptunk egy halom papírt és muszáj egy órán belül rendbe rakni mind.

 Hiányozzak egy órát és legyek a társaságában? Bármikor. Elosztottuk a lapokat és azonnal válogatni kezdtem. Annyira örültem, hogy nem kell Deborah képét néznem, de ez a munka idegőrlő volt.

 - Mit tervezel mára? - kérdezte.

 - Semmit. Sose csinálok semmit.

 - Azt hittem van valami hobbid.

 - Szeretek filmet nézni. Szinte minden nap megnézek egyet suli után. Ilyen befásult öregasszony vagyok akinek nincs különösebb dolga a cicázáson a filmnézésen, és a tanuláson kívül.

 - Imádom a macskákat - pillantott rám a fiú.

 - Van egy csomó cicánk. Ha van kedved, akkor egyszer átjöhetsz és megmutatom neked. Akár meg is nézhetnénk egy filmet... - motyogtam már már elpirulva.

- Lehet róla szó - mosolygott.

Ezek hallatán senki és semmi nem ronthatja el a napom. Olyan boldogan pakolgattam a papírokat, hogy csak na! A következő órán már bent voltam és bőszen meséltem Rosanak, hogy mit történt.

 - Ez már majdnem randi! - mondta boldogan.

 - Én nem mondanám annak. Ez csak egy... Majdnem randi...